HOME | DD

Description

Azzal a fenséges állattal álmodott, aki minden éjjel menekült előle. Bundája a mocsárzöld és bordó árnyalataiban ragyogott, akár ő lehetett volna az állatok királynője. Nyaka körül vörös szőr nőtt, zöld fején ott ékeskedett a virágkalapja.

Soma meg akarta érinteni a tompa fényű virágot, de amikor érte nyúlt, ujjai ólomsúlyúvá váltak, kézfején végig terjedt egy bizsergő zsibbadás. Minden izmát megfeszítette, hogy leküzdje, de a láz elhatalmasodott rajta, és a karja a mélybe húzta.

A kutyaszerű lény ezt a mozdulatot nem értette. Íves nyakát fenyegetőn görbítve satnya hátsó lábaira ágaskodott, és elrugaszkodott tőle. Egyenesen Kamillához, Fréziához, Violához és Hangához rohant, akiknek abban a pillanatban Soma nem ismerte fel az arcvonásaikat. A lámpásfarkas Kamilla és Frézia közt megállva akkorának tűnt, mint egy póni, csak sokkal hosszabb nyakkal, aránytalan hosszúságú lábakkal, és kígyóként tekergőző farokkal. Vicsorítva ő is Somára villantotta szúrós tekintetét.

– Nem tehettem róla, tudjátok, hogy utáltam… – suttogta Soma reszketve – Nem igazságos, amit ők csinálnak. – állával egy leopárd távoli alakja felé bökött. Azzal szemben két fekete árnyék állt, két ridegen villogó szempárral.

Soma tudta, hogy nem kellene ott lennie, hogy mindenki utálja őt, és hogy látni sem akarják, amiért mindent elrontott, de mégsem tudott megmozdulni. Az igazság az volt, hogy nem ő felelt mások döntéséért, és alaptalanul hibáztatta volna magát, ha így történik. Ezért néhány dolgot jobb elfelejteni.

Description

Azzal a fenséges állattal álmodott, aki minden éjjel menekült előle. Bundája a mocsárzöld és bordó árnyalataiban ragyogott, akár ő lehetett volna az állatok királynője. Nyaka körül vörös szőr nőtt, zöld fején ott ékeskedett a virágkalapja.

Soma meg akarta érinteni a tompa fényű virágot, de amikor érte nyúlt, ujjai ólomsúlyúvá váltak, kézfején végig terjedt egy bizsergő zsibbadás. Minden izmát megfeszítette, hogy leküzdje, de a láz elhatalmasodott rajta, és a karja a mélybe húzta.

A kutyaszerű lény ezt a mozdulatot nem értette. Íves nyakát fenyegetőn görbítve satnya hátsó lábaira ágaskodott, és elrugaszkodott tőle. Egyenesen Kamillához, Fréziához, Violához és Hangához rohant, akiknek abban a pillanatban Soma nem ismerte fel az arcvonásaikat. A lámpásfarkas Kamilla és Frézia közt megállva akkorának tűnt, mint egy póni, csak sokkal hosszabb nyakkal, aránytalan hosszúságú lábakkal, és kígyóként tekergőző farokkal. Vicsorítva ő is Somára villantotta szúrós tekintetét.

– Nem tehettem róla, tudjátok, hogy utáltam… – suttogta Soma reszketve – Nem igazságos, amit ők csinálnak. – állával egy leopárd távoli alakja felé bökött. Azzal szemben két fekete árnyék állt, két ridegen villogó szempárral.

Soma tudta, hogy nem kellene ott lennie, hogy mindenki utálja őt, és hogy látni sem akarják, amiért mindent elrontott, de mégsem tudott megmozdulni. Az igazság az volt, hogy nem ő felelt mások döntéséért, és alaptalanul hibáztatta volna magát, ha így történik. Ezért néhány dolgot jobb elfelejteni.